Erdélyi Magyar Ifjak - Háromszék
Sepsiszentgyörgy, Szabadság utca, 7-es szám, 08-as terem 0753338978
emisepsiszentgyorgy@gmail.com www.emihirek.ro
Tevékenységi területek
Fesztiválok, Koncertek, Konferenciák, Képzések, Táborok, Események, Önkéntesség, Közösségfejlesztés
Hány önkéntest foglalkoztat: 3
Az EMI az erdélyi magyarság nemzeti öntudatra ébredése, szülőföldjén való maradása, megerősödése és önrendelkezési jogának kivívása érdekében végzi tevékenységét. Céljaink közé tartozik a magyar kultúra népszerűsítése, a fiatalok érdekvédelme. Az EMI tevékenységeiben együttműködik a történelmi keresztény egyházakkal, illetve más, a nemzet boldogulását és gyarapodását szolgáló szervezetekkel.
A megalakulás óta eltelt tizenegy év mérlege több mint száz (elsősorban kulturális) rendezvény mintegy húszezer résztvevővel, amelyek közül megemlítjük a Városi Gólyabált, a Rendhagyó Történelemóra sorozatot, a Szent György Lovagja hagyományőrző és a Barangoló helyismereti vetélkedőket, a Székely Március szónokversenyt, a Háromszéki Ifjúsági Fotóversenyt, a Diákegyüttesek Találkozóját, de Sepsiszentgyörgyön két játszótér és a kórház gyerekosztályának felújítására is sor került az EMI önkénteseinek köszönhetően.