Kolumbán Zenge

Sepsiszentgyörgy

Rendezvényszervezés terén a tapasztalataim 9. osztályban kezdődtek, amikor a Mikes DT-hez csatlakoztam. Tizedik osztályban választottak meg a diáktanács elnökének, mandátumom két évig tartott, azalatt a legnagyobb rendezvényünk a Széchenyi-bál volt. Középiskolás éveim alatt tagja voltam a két sepsiszentgyörgyi ifjúsági szervezetnek (EMI, ECOU Tineret), ahol tevékenykedtem a legtöbb rendezvényen. Most másodévesként tanulok Kolozsváron a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklámintézet szakán. Itt az egyetemi szakosztály elnöke vagyok már egy éve, a Kolozsvári EMI elnöke, valamint a Perspektíva Diáklap kommunikációs felelőse és szerkesztője is egyben. A tavaly szervezője voltam a KMDSZ Diáknapoknak, a Perspi 20 Születésnapi rendezvény sorozatnak és az egyetemi Gólyatábornak/Gólyabálnak is. Harmadik éve tagja vagyok az EMI-tábor szervezőcsapatának, ahol idén a Kisszínpadért, Lovas Programokért, Szénásért vagyok felelős, és a kommunikációs csapatnak is besegítek. Mindezek mellett három évben is önkéntes voltam a Székely Vágtán, és két évben Szent György Napokon.
Határidő szerint
Aktuális projektek
2024. április
HKSzCsPSzV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293012345
Családi Hétvége

Családi Hétvége

2018. április 27., péntek
Sepsiszentgyörgy • Kovászna Megyei Vöröskereszt

Ha a Szent György Napok ideje alatt olyan helyre vágyik, ahol egy étel/ital mellett [...]

bővebben »

Mellrák elleni küzdelem világnapja

Mellrák elleni küzdelem világnapja

2017. október 13., péntek
Sepsiszentgyörgy • Kovászna Megyei Vöröskereszt

A mellrák elleni küzdelem világnapja alkalmából önkénteseink rózsával lepték meg [...]

bővebben »

Csütörtökön bemutatjuk a Tandem Kerékpáriskolát

Csütörtökön bemutatjuk a Tandem Kerékpáriskolát

2017. február 25., szombat
Sepsiszentgyörgy, Lábas Ház, 8-as terem - Turulmadár Ifjúsági Iroda. • Turulmadár Ifjúsági Iroda

Kedves érdeklődök, önkéntesek, oktatói programba jelentkezők! Március 2-án, [...]

bővebben »